Ennek ellenére igazságtalan lenne a gólzáporos eredményt kizárólag a brazil kolónia számlájára írni, hiszen, habár piruettek nélkül, de Zidane remekül mozgott a pályán, Guti olyan volt, mint egy őrtorony és Beckham nagylelkűen osztogatta passzait.

Ugyanakkor kétségtelen a „ rend és haladás” ( a brazil nemzeti lobogó jelszava - órdem e progresso) hatása, ami a futballban úgy értelmezendő, hogy „ rendetlenség és hajrá előre „. 

Cicinho, aki megérdemli, hogy elsőként említsük, fantasztikus meccset játszott. Ahogy azt sejtettük, szélsőként jobban érvényesül, mert mélységből indulva tud teljes sebességre kapcsolva „ robbanni”. Fáradhatatlan, nagy támadókedvű, technikás…Cicinho nem csak egy szélső, akinek jó beadásai vannak középre, már ez is elég lenne, hanem egy olyan játékos, aki a maga kis jobboldali területéről kiindulva lendületbe hozza a csapatot és bármelyik pályán lévő játékossal megteremti a kapcsolatot. Sőt, kishíján gólt is lő.  

Cicinho és Robinho olyan nevek, amelyek a most formálódó legendás Madrid-alakulat részét képezik. Mertha  a szélső bámulatos telejsítményt nyújott, a csatár semmiben sem maradt le mögötte.Robinho úgy növekszik, mint a hároméves gyermek, minden új nappal más, jobb, szórakoztatóbb. Felfoghatatlan, hogy ezek a játékosok nem voltak kezdőként a pályán Highbury-ben, amikor a Madrid élet-halálharcát vívta.  

A Madrid ismét uralkodott a széleken. És az ott posztoló Cicinho és Robinho, mindegyik a maga módján, lendületet, benzint ad a csapatnak. Cicinho ,úgy tűnik,  néha már az egész jobbszélt magának akarja. Jobb beckként játszott, de lekörözte Beckhamet. Voltak akciók, amikor az angol szerepkörét vállalta magára, hátulról érkezve. Na és persze volt egy pár „brazilos” megmozdulása, mint pl. eladni a labdát a saját területén…