ROBINHO : Megtanultam keményebben játszani
2006.08.18. 16:12
Megnyitotta otthona kapuit a Diario AS újságírója előtt, hogy megünnepelje a Cádizba való visszatérését a Carranza Kupán. Ebben a városban lépett először pályára egy évvel ezelőtt, mégpedig ámulatba ejtve a közönséget. A kutyája, a "Biciklicsel" ( Pedalada ) névre hallgató gyönyörű labrador egyfolytában játszani próbál a sztárral, miközben az kérdéseinkre válaszol : " Szeretném, hogy mindig a cádizi Robinhót lássa a közönség" - Marco Ruiz interjúja
Visszatér Cádizba, ahol olyan jó formában mutatkozott be.
Nagyon jó érzéssel tölt ez el, mert ott kezdődött a Reálos pályafutásom. Nagyszerű emlék, ugyanakkor szeretném, hogy mostantól kezdve a közönség mindig a „cádizi” Robinhót lássa.
Milyen emlékei vannak arról a mérkőzésről ?
Nem gondoltam, hogy aznap játszani fogok. Azt hittem, a kispadon fogok ülni, ezért is lepődtem meg, amikor Luxemburgo a pályára küldött. Beismerem, szinte a lábam is remegett, de amint pályára léptem, megnyugodtam és sikerült jól teljesítenem.
Az elmúlt bajnoki idényben Ön hullámzó teljesítményt nyújtott. Most az az érzése, hogy ez másképp lesz ?
Remélem, hogy jó év lesz, figyelembe véve, hogy nagyobb a tapasztalatom. A célom az, hogy egyenletes legyen a teljesítményem. Az enyém és a csapaté. Az elejétől a végéig jónak kell lenni, ha meg akarjuk nyerni a Ligát. Remélem, hogy sokat játszhatok, hogy egyre jobb leszek és még több gólt lövök. Egyszóval, a legjobb formában lévő Robinho akarok lenni.
Hát ez nem kevés.
Az elmúlt szezonban sok mindent megtanultam : például erősebben és keményebben játszani.
Mi a véleménye Capellóról ?
Nagyon igényes edző. Nagy nyomást gyakorol a játékosokra és elvárja, hogy minden edzésen csúcsformában legyünk. Fizikailag nagyon jó formában vagyunk, és igyekszünk hamar elsajátítani a taktikai elgondolásait.
És melyik lesz az Ön posztja ?
Az, ami mindig, a szélen, baloldalon. De Capello sokat dolgozik a védelmen, azt akarja, hogy ebből a szempontból is erősek legyünk, és ez az a terület, amin fejlődnöm kell.
Lejárt a brilliáns megoldások és a biciklicselek ideje ?
Capello azt kéri, hogy játsszak komolyan, de ő is tudja, hogy milyen vagyok. Szeretem a testcseleket és az egy az egy elleni játékot…
És megteheti majd ezt ?
Ilyen a játékstílusom és nincs okom rá, hogy változtassak rajta. Természetesen, a komolyságot meg kell közben őrizni.
A baloldalon nagy lesz a konkurrencia. Cassano, Raúl, ha jön, Reyes…
A csapatnak annál jobb, mennél több jó játékos érkezik. Nézze, a Santosban mindig baloldalon játszottam és ez a kedvenc posztom, ha szabadkezet kapok, akkor méginkább. Brazíliában két csatárral játszanak : az egyik, mint viszonyítási pont a 16-oson belül, a másik mögötte, aki folyton változtatja a helyét. Néha én voltam ez a második, ezért gondolják az emberek, hogy középen és jobbszélen is szeretek játszani, de ez nem így van. A baloldalon szeretek lenni.
Mit fog Emerson hozzátenni a csapat játékához ?
Fontos lesz a csapatnak. Fáradhatatlan a védelemben és sokat fut. Megszokta az európai futballt, és azt , amit Capello vár el tőle.
És Van Nistelrooy ?
Ő fantasztikus, egy kiváló csatár. Biztosan sikeres lesz. Miután belövi majd a bajnokságban az első gólját, senki sem fogja tudni megállítani. Nagyon jó játékosokat szerződtetett az idén a Real Madrid.
Van Nistelrooy meg fogja nehezíteni Ronaldo életét ?
Ronie a világ legjobb csatára, ez biztos. De az egészséges rivalizálás csak javítani fog rajta. Két ragyogó csatár lesz, akik versengenek majd, hogy játszhassanak. Lehet ennél többet kérni ?
Ronaldo el fog menni ?
Nagyon elégedett itt és bárcsak sokáig maradna, de egyelőre nem tudom, hogy folytatja-e vagy sem. Remélem velünk marad, mert amikor jó passzban van, nem ismerek hozzá fogható támadót. Ez csak a személyes véleményem, de szerintem maradni fog.
Ön lát változást Cassanón ?
Fizikailag jobb állapotban van. Észre lehet venni, hogy többet fut, többet van mozgásban, és többet van nála a labda. Ebben a szezonban fontos szerep vár rá. Vidámabbnak látjuk a pályán, és az öltözőben is. Régebben már dolgozott Capellóval és jól ismerik egymást. Nézze, ő volt a barátságos meccsek egyik legjobbja.
Mondana valamit a Gravesennel történt összeütközéséről ?
Először fordult elő velem, hogy verekedtem. Elszaladt velem a ló, de remélem, hogy többé nem fordul elő ilyesmi. Mindig mindent bele kell adni a játékba, de oda kell figyelnünk, hogy senkinek se okozzunk sérülést.
Mit kér ettől az évtől ? Legalább egy címet kell nyerni, hogy örömet szerezzünk a szurkolótáborunknak.
www.as.com , Marco Ruiz
|