ROBERTO CARLOS interjúja a Realmadrid.com-nak
2006.08.03. 12:45
A Hotel Schloss Pichlarn-ban létrejött a megállapodás Pedja Mijatovic-csal arról, hogy a szélső továbbra is a Real Madridban folytatja. És miután nyugodtan aludt azután, hogy már tudja, mi lesz vele, Roberto Carlos interjút adott a Realmadrid.com és a Realmadrid Televisión részére, hogy elmondja, hogyan zajlott a találkozó és hogy bebizonyítsa, kész címeket nyerni most, a második „Fabio Capello érában”.
A kedd éjszaka Pedja Mijatovic-csal folytatott megbeszélés tudatában ma boldog arckifejezéssel távozott az edzésről. A jövője tisztázódott, és ki akarta fejezni ezzel kapcsolatos érzéseit : „ Beszéltem Mijatovic-csal, elmondtam neki, milyen ajánlatokat kaptam a Fenerbahcétől és a Chelsea-től. Semmit sem módosítottunk a szerződésben, és most arra gondolok, hogy sok éve vagyok már a Madridnál, a gyermekeim ebben a városban akarnak élni, és boldog vagyok. „
A szerződéssel kapcsolatos kérdések nem foglaltak el sok helyet a nyilatkozataiban : „ Szinte nem is beszéltünk erről, mert a szerződés nem változott. Itt akarom folytatni, persze köszönöm a többi klub érdeklődését. Mindig mondtam, hogy csak emelt fővel, bajnokként szeretnék innen távozni. És az idén, amikor új a mentalitás, újak a munkamódszerek és egy olyan edzőnk van, akit ismerek – amellett, hogy hangsúlyozni szeretném López Caro érdemét abban, hogy a klubok érdeklődnek irántam – egész biztosan fontos év áll előttünk. „
A balszélen nyújott remek és kiegyensúlyozott teljesítménye eredményeképpen nagyon jó ajánlatokat kapott. „ De a Real Madrid mindig nagyon sokat jelentett az életemben és a pályafutásomban. Újra meg akarom nyerni azokat a címeket, amiket évekkel ezelőtt nyertünk. „
Megemlítette Capello szerepét, ugyanakkor hangsúlyozta : „ A családom döntése sokat nyomott a latban. Fabio fontos, Mijatovic csapattársam volt, de a legfontosabb a hozzám közelállók véleménye. „
Mielőtt elbúcsúzott volna, mégegyszer hangsúlyozta a célok elérésének a fontosságát : „ Ezt az évet nagyon komolyan kell venni. . A Madridnak nagyszerű játékosai vannak és meggyőződésem, hogy képesek vagyunk újra győzni. Úgy kell tekinteni erre, mint egy versenyre és lépésről lépésre haladni. Azóta nem sikerültek a dolgok, amióta mindent meg akartunk nyerni, most vissza akarunk térni arra az útra, amin évekkel ezelőtt jártunk. „ A Real Madrid szurkolói tovább örülhetnek Roberto Carlos játékának.
Egy biztos : a várva várt hír, hogy Roberto Carlos marad, nem is akkora meglepetés. Sokféle találgatás folyt a brazil lehetséges távozásáról, de az utóbbi hetek teljesen normális kerékvágásban folytak a Real Madridban.
A múlt héten, ugyanaznap, amikor a honfitársának, Emersonnak a hivatalos bemutatása zajlott, Roberto Carlos meglátogatta a Santiago Bernabéu stadiont. Amellett, hogy köszöntötte új csapattársát és gratulált neki, több percen keresztül beszélgetett Mijatovic-csal is, és tájékoztatta arról a szándékáról, hogy a Real Madridban kívánja folytatni pályafutását.
José L. Sánchez és Cristina Monge interjúja
Daniel Sastre fotója
www.realmadrid.com
|