Roberto Carlos, Cicinho és Robinho az Új-Zéland elleni meccsről
2006.06.05. 12:30
A négy Realos brazilból hárman beszélgettek a Realmadrid.com riporterével Genfben, a tegnapi barátságos mérkőzés után, amelyen a tartalékos Robinho és Cicinho is bizonyítottak...
ROBERTO CARLOS
A közelgő június 13-ára gondolva, a szélső mosolyogva hagyta el a Stade de Généve-et, ami válogatottja lelkiállapotát is tükrözte : „ Elégedetten hagyjuk el Svájcot, mert jól kihasználtuk ezeket a napokat arra, hogy fizikailag és taktikai szempontból felkészüljünk. Most Németországba utazunk, ahol kidolgozzuk a Horvátország elleni bemutatkozó mérkőzésünket. Horvátország lesz a legjobb ellenfél, mert Ausztrália és Japán zártabban játszik, de persze, a horvátok is igyekeznek majd futballozni”. A barátságos mérkőzésről szólva, R. Carlos pozitívan értékelte az újzélandiakkal szembeni megmérettetést : „ Az első félidőben nem sikerült góllal befejeznünk a támadásokat. Voltak lehetőségeink és kapuralövéseink, de nem találtunk be, és bizony vannak ilyen napok, amikor a labda nem akar bemenni a kapuba” , mondta.
Arról, hogy folyamatosan felment a támadásokhoz, ezt mondta „ én is és Cafu is segítettük a támadásokat. Hasznosak akarunk lenni a csatárok számára. „ Ezenkívül elmondta, hogy „ Cicinho és Robinho azért dolgoznak, hogy fontosak legyenek a csapat számára. Lesznek pillanatok, amikor szükség lesz rájuk, és készen kell állniuk erre. „.
Mostantól kezdve már semmilyen megmérettetés nem lesz, kizárólag edzések és mentális koncentrálás a Horvátország elleni nyitómeccsre : „ Lazítanunk kell öt vagy hat napot, és azután most már szembenézni a verseny „éles” részével. Következetesnek kell lennünk, mert az ilyen versenyeken nem szabad hibázni „, fejezte be Roberto Carlos.
CICINHO
A második félidőben lépett pályára, Cafut, a kezdőt „küldve” a kispadra : „ Örülök ennek a húsz percnek, amit játszhattam. Úgy érzem, jól teljesítettem és megtettem, amit a válogatott edzője kért tőlem. Amikor Robinho játszik elől, nagyon jól megértjük egymást és majdnem mindig kihasználjuk a lehetőségeinket. Most nyugalomra van szükségünk a Világbajnokság megkezdése előtt. Persze, alig várjuk, hogy elérkezzen a Horvátország elleni mérkőzés napja, de ezekben a napokban fontos, hogy lelkiismeretesen készüljünk és a legjobb formában kezdjük a Mundialt”.
„ Cafu posztján játéklehetőséget kapni nehéz, de nem lehetetlen. Keményen fogok dolgozni, hogy az edző tudja, hogy bármikor számíthat rám. „ nyilatkozta Cicinho, mielőtt visszavonult a genfi Hotel Intercontinentalba. A találkozó után enyhébb levezető gyakorlatokat végzett azokkal a társaival, akik csereként játszottak a barátságos meccsen.
ROBINHO
A második félidőben olyan volt, mint egy „ciklon”, és bebizonyította, hogy bárki helyett játszhat a támadó négyesben : „ Elégedett vagyok magammal. Ezenkívül kihasználtam, hogy a második félidőben Új Zéland válogatottja fáradtabb volt, és jobban ki tudtam használni a rendelkezésemre álló játékteret. Nem törődik bele abba, hogy tartalékos, annak ellenére, hogy Parreira számít rá : „ Én teszem a dolgom, a válogatott edzője pedig tudja, hogy bármikor számíthat rám. A legfontosabb Brazília. „ Már a Horvátország elleni nyitómérkőzésre koncentrálva, Robinho várja, hogy bemutatkozhasson a Mundialon : „ Természetesen alig várjuk, hogy elkezdődjön, de nyugodtnak kell lennünk és ki kell használnunk a még hátralevő napokat”. Az ötszörös világbajnok Brazíliának már csak egy napja van a Németországba utazásig.
José L. Sánchez, www.realmadrid.com
|